Cogito ergo sum
Hetek óta szerettem volna rengeteg dolgot rögzíteni. Ki tudja mikor lesz szükségem arra, hogy adott eseményt felidézzek. Rohanok, rohanok, mint mindenki. Hogy miért és hova azt egyikünk sem tudja. Tesszük, mert fel kell venni a tempót. Aki lassú lemarad. Kár, hogy így van. A rohanók nem látják a felkelő napban a csodálatos színeket, nem hallják az esőcseppek halk koppanásának megnyugtató ritmusát, nem látják a cinegéket, pintyeket, rigókat, amit az etetőhöz repülnek, mert tudják, már lesz erejük hogy kibírják a telet.
Mennyivel kellemesebb dolog nézni a kikelő és virító növényeket, hallgatni a tücsköket nyáron, tüzet gyújtani és mellette beszélgetni, szánni kicsit a kevés időből egymásra, a családra.
Szeretek olvasni. Mostanság megint lopok perceket esténként arra, hogy olvassak és így kellemesen telik az idő amíg elálmosodom és elalszom. Szörnyű, hogy a híradások kivétel nélkül gyilkolásról, csalásokról szólnak. Milliárdok tűnnek el szélhámos tisztségviselők felelőtlensége, nagyravágyása okán. Mi megyünk a taposómalomba nap mint nap, hogy legyen annyi fizetésünk, ami elég a számlák kifizetésére, és a napi megélhetés szerény szintjének biztosítására. 3 diplomám van. A férjem orvos. Ketten keresünk feleannyit, mint egy OTP-s csoportvezető. Nem osztályvezető, nem, a legalacsonyabb beosztású vezető bérét talán elérjük ketten. Az a szép, hogy nem a pénztől vagyunk boldog család, hanem attól, hogy óriási szeretetben egymás megbecsülésében egymással törődésben telnek napjaink. Szakítunk időt egymásra, gyerekek, felnőttek, nagyszülő. Úgy gondolom ezt a mocskos időszakot másként nem is lehet kibírni. Azt is tudom, milyen szép lenne, ha nem kellene ebben a megromlott szutyok világban felvenni a környezet elviseléséhez szükséges álarcokat. Gusztustalan, hogy hazuggá válunk, csak hagyjanak élni. Ne legyünk célpontok. Beolvadunk a tökéletlen tömegbe.
Hiába ez a negatív hatástömeg. Én világ életemben hittem. Hitem megőriztem. Ez többet ér mindennél, mert segít a mindennapokban. Ezért tudok optimista lenni bármilyen nehéz helyzetben, ezért a probléma megoldással sosem volt gondom. Ezért tudok erős lenni. Sok dogot fogok leírni. Ha valaki ide téved, és olvassa a sorokat, remélem tudok átadni az erőmből a hitemből, kitartásomból.